2014. március 17., hétfő

, , , ,

Vers hétfőn

Umberto Saba: Egy reggel éneke
Fordította: Takács Zsuzsanna

Végső dalom, szívem, tőled remélem,
és rágondolva elgyönyörködöm.

A tenger fényes, napsütötte partján,
— nem is tudom, álmomban-e vagy ébren —
egy matrózt láttam, szinte még gyerek volt.
A kötelet a cölöpről leszedte,
s az indulásra kész hajó a tenger
tükrén vakítva rengett.
S ő énekelni kezdett,
csak úgy, magának, s tudtam, ráfigyel
a város és a tengerpart, a dombok,
és legjobban szivem figyelt a szóra:
„A szerelemtől végy búcsút — dalolta —,
ha boldogságodat nem hozta el!"
Jókedv sugárzott róla. Béke és csend
övezte szép arcát. Amerre láttam,
nem mozdult semmi sem közel se távol;
a hajnalban a napfény szinte lángolt
a tenger széles síkján és az égen.
Magában van — tűnődtem el —, hajóját
vajon hová akarja majd kikötni?
„Szerelmem így már nem mehet tovább"
zengett a dal (nyomodba úgy szegődik,
mint utcalány a kocsma mélyén,
utánad jár az ének).
Hogy minden csupa fény lett
a hajnalban, a hangja mást jelentett.
Szívem, tudod, hisz annyi furcsa dolgot
kérdeztem én; hogy holnap messze jár majd,
hogy képzelgés vajon e kínzó bánat,
vagy puszta vétke fájó életemnek?
Csak énekelt, vidám volt, egyre gyorsabb,
s azon merengtem, vakmerő hajós csak,
vagy földre szállott félisten talán?

Elhallgatott s a kis hajóba ugrott;
szívemben villanó emlékezés.





Pénteken, azaz március 21-én ünnepeljük A Költészet Világnapját. Azt hiszem, ez a vers tökéletes választás a jeles alkalomra.

Vers
Kép
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.