Ugrás a fő tartalomra

Idézetek 2.

Az előző oldalon a blogger olyan kedves, hogy nem hajlandó elmenteni az újabb idézeteket, így idegyűjtöm a továbbiakat.

– Drágám, az a fürdőtrikó szörnyen keveset takar, ugyebár – magyarázta.
– Jaj, mama, ne légy olyan régimódi – csattant fel Margó türelmetlenül – Végtére csak egyszer halunk meg!
Ez a megállapítás oly váratlan volt, és oly igaz, hogy sikerrel elnémította a mamát.



*


  Ez volt doktor Androukhelli. Elragadó emberke volt, és a betegágy mellett egészen egyéni modort tanúsított.
Po-po-po - mondta, berobbanva a hálószobába és feddőleg nézve Margóra, po-po-po. csudaesztelenül viselkedett, ugyebár? Megcsókolni a szent lábát! Po-po-po-popo! Még meg is tetvesedhetett volna! Szerencse, hogy csak influenzát szerzett. Most azután tegye, amit mondok, mert különben mosom kezeimet! Ne okozzon nekem ilyen butaságokkal még több munkát! Ha még egyszer lábon csókol egy szentet, nem jövök el meggyógyítani… Po-po-po… ilyet csinálni!

*
A feleségem miatt késtem, éppen most született kisbabája - mondta büszkén.
Ó, gratulálok, doktor úr - mondta mama -, igyunk az egészségére.
Spiro a tánctól kimerülten ült a közeli díványon, és legyezgette magát.
Micsodát? - ordított Androukhellire, dühösen összerángatva szemöldökét. - Már megint van babátsz?
- Igen, Spiro, fiú! - mondta Androukhelli ragyogva.
Most hány van? - kérdezte Spiro.
- Hat, csak hat - mondta Androukhelli meglepetten. - Miért?
- Szégyellhetsz magukat - mondta Spiro undorral. - Hat!... Fenék!... Szaporodnak, mint a macskák és kutyák!
- De hát én szeretem a gyerekeket - tiltakozott Androukhelli.
- Amikor én nősülsz, kérdeztem feleségem, hányat akarsz? - mondta Spiro harsányan. - Azt mondta, kettőt, csináltam kettő, azután bevarrattam. Hat gyereksz… Istenre, az embernek kifordulsz a gyomra! Mint a macskák és kutyák!

*
- Biztos vagyok benne, Theodore, hogy ezeket a történeteket magad eszeled ki ráérő idődben - mondta Larry.
Nem, nem - mondta Theodore boldogan mosolyogva a szakállába -, bárhol a világon ki kellene találnom, de itt Korfun… khm… az élet úgyszólván túltesz a művészeten.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták


***
Mi ketten szavak nélkül is megértettük egymást: egy pillantás, egy mozdulat, egy sóhaj ér annyit, mint az alany, az állítmány és a bővítmények.
*

A válság aggodalmaskodóvá és gonosszá teszi az embereket, az arrasi nők pedig kényelmesek, megelégednek a konfekcióipar termékeivel, mert a kreatív megoldások idő- és energiaigényesek. 


*

A pénz közelebb hozza az embereket, vagy eltávolítja őket egymástól? 


*

Nem, nincs semmi üzenete annak, amit csinálok. Öröm és türelem, ennyi az egész. Igen, azt gondolom, hogy a múlt értékes. Ha magunk készítünk valamit, abban van valami nagyon szép: időt kell szánni rá, és ez fontos. Igen, azt gondolom, hogy túlságosan rohanunk. Túl gyorsan beszélünk. Túl gyorsan gondolkodunk, már ha gondolkodunk! Mailezünk, SMS-ezünk, és az üzeneteinket nem olvassuk el újra, nem figyelünk a helyesírásra, megfeledkezünk az udvariasságról. A dolgok értelme vész el. 
(...) Hogy mindenki arra vágyik, hogy megmentsék, de a fuldokolók segélykiáltásaira csak a csend felel. És mivel annyira szeretné, hogy megfogalmazzam, mi a tündérujjak lényege, azt mondanám, hogy olyan ez, mint egy kéz. A nők az ujjak, és a tenyér a közös szenvedélyük. Idézhetem ezt? Nem, dehogy, ez igazán nevetséges. Nem, egyáltalán nem, szerintem inkább megható. Szép kép. 



Van, amit el kell engedni, hogy élni tudjunk. Nem lehet minden fájdalmat őrizgetni, ragaszkodni hozzá. 



Mindenki a telefonjával van elfoglalva. Az emberek szavakkal igyekeznek kitölteni életük ürességét. 


Grégoire Delacourt: Vágyaim listája


***

Vajon miért van az, hogy a nem intellektuális emberek annyira igyekeznek kinevetni a műveltséget és feldicsérni a tudatlanságot, mintha az valami nagyszerű teljesítmény volna? 



- Neked legalább arra nincs gondod, hogy miből élj. Most aztán minden nyavalyát összefesthetsz, amire kedved szottyan. Emlékszel még arra az utcalányra Agostinánál, akit azért akartál lefesteni, mert átlátszó arca volt, a nyakán meg zöld árnyék?
- Hogyne - bólintott szomorúan Henri. - Most annyi zöld árnyékot festhetek, amennyit akarok. Ez az előnye, ha az ember műkedvelő. Azt festheti, amire kedve van. Senki nem törődik vele. 



- Mondd csak, Dujardin - szólalt meg Henri, mert már fárasztotta az örökös lamentálás -, hogy megy a pornográfia mostanában?
- Virágzik, sajnos, de való - dörögte jókedvűen Dujardin. - Pazarul virágzik, mint minden olyan üzletág, ami az emberek feneketlen butaságán alapszik. 


*

- Igaz - folytatta Henri -, a közönség nevet a képeinken, de mit számít az? Nevettek Rembrandt "Éjjeli őrjárat"-án és Manet "Olympiá"-ján is. A nevetés a bárgyú ember első menedéke. Sokkal könnyebb nevetni, mint megérteni valamit. Igaz, bemutattunk már a tárlatunkon jó néhány szörnyű mázolmányt, de kiállítottunk nem egy igazán nagy alkotást is, ami nélkülünk soha nem került volna nyilvánosság elé. Azonkívül, mi az ördögnek képzeljük magunkat, kik vagyunk, hogy eldöntsük, mi a jó és mi a rossz a művészetben? A festők hírhedtek arról, mennyire rosszul ítélik meg a kortársaikat. Michelangelo lekicsinyelte Leonardot, David gúnyolódott Watteau, Ingres meg Delacroix fölött. Az impresszionisták szégyenkeztek Cézanne miatt, ma pedig Cézanne azt képzeli, más nem tud festeni, csak ő! Maradjunk csak, amik vagyunk. Adjunk mindenkinek lehetőséget. Az idő majd eldönti, ki a nagy művész közöttünk és ki nem az. Ha már a zsűri kell maguknak, legyen az Idő a zsűrink.


*

- (...) Tudja, Myriame, a nemzetek ugyanolyan elképesztőek, mint az egyének. Egy jó kormányzatot megtűrnek valahogy, de szerelmesek csak diktátorokba lesznek. Mennél komiszabb a diktátor, annál inkább. 



Idővel az ember megtanul egyet-mást, bizonyos fokú belenyugvást a megváltozhatatlanba,a  lemondás tudományát, aláveti magát az elkerülhetetlennek. Nem kívánja már elérni a holdat. 


Pierre La Mure:  Moulin Rouge



***


    Nagyon jól tudom, hogy ez egy ál-életprogram. Jobban tenném, ha befejezném (elkezdeném) az "I. Vilma holland királynőtől Paul Jounny-ig, avagy a plein air festők által használt szekerek és guruló házacskák megjelenése és története" című master szakdolgozatomat (nagyszabású, ugye?), vagy gondolnék a jövőre, pénzt tennék félre, és gyűjtögetném a nyugdíjpontjaimat, de menet közben sajnos elveszítettem a hitemet, és én sem vágyom másra, mint beleolvadni a hétköznapok unalmába. 
   Mert minden csalás... Mert minden csak komment... Mert a sarkvidéken olvad a jég, mert a bankárokat végül kártalanították, mert a parasztok felakasztják magukat a csűrjükben, és mert az önkormányzat télen felszedeti a köztéri padokat, nehogy a hajléktalanok leüljenek... De őszintén? Mi a fenének fárasszam magam azzal, hogy nyomokat hagyjak egy ilyen világban? 



   - Tudod, Mathilde... Ha igazán ragaszkodsz valamihez az életben, tégy meg mindent, amit kell, hogy el ne veszítsd. 




   Félek, hogy még jobban fogok szenvedni.

   De Mathilde... csodálatos dolog a szenvedés, ha egészséges az ember. A szenvedés kiváltság! Csak a halottak nem szenvednek tovább! Örvendezz, szépségem! Menj, szaladj, repülj, remélj, bukj fel, folyjon véred, szökkenj talpra, nevess, de élj! Élj egy kicsikét!


*

   Hangulatjel. Az elnevezés éppen olyan közönséges, mint maga a dolog. Utálom ezeket a lusta cuccokat. Ahelyett, hogy az ember valóban kifejezné az érzelmeit, inkább elküld egy ilyet gyorsan. Megnyom egy gombot, és a világ összes mosolya egyformává lesz. Az öröm, a kétségek, a bánat, a harag, mindnek ugyanolyan a pofája. A szív összes heves érzése öt ronda kerek jelre redukálódik. 

  A kurva életbe, ez aztán a fejlődés...



   Természetesen volt egy pillanat, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy mindez természetes-e. Hogy vajon az én jelenlétem ajzotta fel és ihlette meg őket ennyire, vagy mindig ilyenek. De előretudtam a választ: bár én és az alkohol jól vezetjük a villamosságot, de nem nyomunk sokat a latban - amit itt látok, az az életük, a mindennapjaik, a rutin. Szívesen látott, kedvesen fogadott szemtanú voltam, egy futó látogató, de holnap ugyanilyen jól fognak mulatni ebben a konyhában. 



   
    Amikor egyszer a Saint-Quay-i nagymamát elkísértem a fia sírjához (aki az anyám bátyja volt, az utolsó halász a családban), azt mondta nekem, hogy a boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. Tíz-tizenegy éves lehettem, és éppen akkor ragadta el tőlem a dagály a legjobb jelzőlámpámat és a késemet, és egy az egyben elfogadtam, amit nagymama mondott.
    A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismerd meg, amit a megérkezésével okoz. Nekem például elég volt, hogy egy kedves, mulatságos és művelt férfi, egy szomszéd, akit szinte nem is ismertem, letegyen elém egy poharat, egy tányért, egy kést és egy villát, hogy a fejem búbjától a talpamig kettéhasadjak.



    Milyen nehéz gonosznak lenni, amikor kedves az alaptermészete valakinek. Milyen nehéz elhagyni valakit. Milyen nehéz összeszednie magát az embernek, ahogy kell, rendeznie a sorait, és kinyilatkoztatni valamit, határozottan, eltökélten beszélni, ha az ember nem tiszteli a tekintélyt.

   

Anna Gavalda: Édes életünk 


***

Ó, miért vagyok én oly bájtalan? Miért? Még egy poszméhes zoknit viselő férfi is borzalmasnak tart. Gyűlölöm az újévet! Mindenkit gyűlölök!


*

Minden klassz. Megint le fogok menni 54 kiló harminc dekára, és tövig felszabadítom a combomat a cellulitisztől. Biztos, hogy akkor minden jó lesz. Intenzív méregtelenítő kúrát kezdtem, vagyis se tea, se kávé, se alkohol, se búzaliszt, se tej. És mi is volt még? Ó, persze. Se hal, talán. Azt kell tenni, hogy minden reggel öt percig dörgöljük szárazon a bőrt, aztán tizenöt perces anticellulitisz-fürdő következik, ami közben úgy kell gyúrni a cellulitiszt, akár a tésztát, hogy minél több cellulitisz elleni olajat dörgöljünk bele a cellulitiszbe.
   Ez utóbbit nem egészen értem. A cellulitisz tényleg beissza az anticellulitisz-olajat a bőrön át? Ez esetben, ha önbarnító krémet kenünk magunkra, akkor odabent lebarnul a cellulitisz? Vagy a vér? Vagy a nyirokrendszer? 

*

Mit ad a sors, Jude épp egy pazar könyvet olvas, aminek az a címe, hogy Hétköznapok istennői. A lényeg, hogy vannak bizonyos időszakok az életben, amikor minden elromlik, nem tudjuk, merre menjünk, mert úgy rémlik, mintha körülöttünk mindenfelé olyan rozsdamentes acélajtók csapódnának össze, mint a Star Trekben. Ilyenkor azt kell tenni, legyünk hősnők és maradjunk vitézek, ne süllyedjünk bele az ivásba vagy az önsajnálatba, és minden oké lesz. És hogy az egész görög mitológia meg nagyon sok sikerfilm mind arról szól, hogy emberek nehéz próbákkal kerülnek szembe, de nem picsognak, hanem kitartanak, és végül ők lesznek a nyerők. 


Hála istennek, amiért itthon maradtam, hogy Szívkirálynőként, illetve Róbert bácsiként öleljem keblemre a lapátra tett barátokat. De hát ilyen vagyok én: szeretem, ha szerethetek másokat.



***


- Jelentkeztem egy gyászfeldolgozó csoportba.
(...)
 - És el fogsz menni? 
   Most nekem kellene felsóhajtanom, ugyanakkor be kell valljam, anyám jól ismer engem. Holnap este van egy találkozó, én én bejelöltem, hogy "részt veszek", de nem is tudom, miért. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogok elmenni. Akkor elmennék, ha csendes megfigyelőként leülhetnék hátul, de miután jelentkeztem, elolvastam a részletes leírást, ami azzal zárul, hogy mindenkire jut idő, hogy megossza az érzéseit. Ebben nem vagyok túl jó, még a legjobb időszakomban sem. És vajon ki akarná a bánatát megosztani? Megosztani a csokis sütit lehet. (Miután elrejtettem magamnak egy fél tepsivel otthon.) A bánat arra való, hogy eltemessük az ágy végébe egy halom pokróc, paplan és ágytakaró alá, hogy olyan nagy súly fedje be, hogy soha többé ne tudjon kibújni. A bánatból egy darabot se kér senki. 


Barbarának nagyon hosszú a póráza: még a másvilágra is elér.

*

   Miközben félig felérek, nyílik a bejárati ajtó.
   - Megjöttél? Már úgy aggódtam! - Tele van a  kezem bőröndökkel és táskákkal, de ő kirohan és elkap, mielőtt még bemennék. Átölel a táskáimmal együtt, megütögeti a lapockámat, és púderes arcát az enyémhez nyomja. Bevonszol a világos színű nappalijába, amit a legújabb délnyugati divat szerint rendezett be. - Hadd nézzelek! - mondja, miközben ledobom a cuccom a földre. Mintha évek óta nem látott volna.
   Végigpásztázom a szerelését, miközben ő az enyémet vizslatja. Bár még csak hatvannégy, mégis olyan szabadidőruhát vett fel, amit  a nyolcvanéves nénik szoktak a hajókirándulásokon a mexikói riviérán. Bő barackszínű műselyem nadrág, hozzáillő felsőrésszel, amire gyöngyházszínű pacák vannak festve a bal vállrésznél. Este kilenc óra van. Én az ő helyében már pizsamában lennék és papucsban, de nem, ő a barackszínű együttesben pompázik. A sminkje - bár túl harsány és túl barackszínű - tökéletes, csokibarna haját pedig frissen becsavarta, és nedvesre zselézte, ami magától sosem lenne ilyen ebben a száraz sivatagban. 
   Rám néz a Converse-be bújtatott lábamtól kiindulva "y" tengelyben, megrázza a fejét, majd csettint egyet a nyelvével. - Úgy nézel ki, hogy még egy macska se hozna be! - mondja. 



- Vezeték nélküli nyomtató? Ez igen! Anyu egy e-mailt is alig tud megírni.
- Nem az én érdemem. Selene a mi számítástechnikai osztályunk. Ő kezeli a weboldalt és az online regisztrációkat. A Facebookra is feltett minket. Láttad már a "Csirke oldalt"? Most pont úgy díszeleg, mint kakas a tyúkólban. Amióta utoljára jártam itt, a hely sokat kopott, és egy kis bűntudattal ugyan, de azon tűnődöm, hogy nem kellene-e inkább tyúkketrecnek átkeresztelni.
- Nem, nem láttam. Nem vagyok a Facebook-on.
Megdöbben. - Csatlakoznod kellene! Nagyszerű dolog, minden barátoddal tarthatod a kapcsolatot!
Minden barátommal. Hát persze. Lehet, hogy indítanom kellene egy antiszociális internetes oldalt. Az inkább nekem való lenne. Itt mindenki posztolhatná a panaszait az idegesítő seggfejekről, akikbe belefut a mindennapjai során.


Nagyon élvezem a sütést: a kibuggyanó tésztát az ujjaim között (a dagonyázásra emlékeztet gyerekkoromból). Szeretem a citromhéj, a vanília, a fahéj illatát, de még a liszt szagát is. És az aranyszélű finomságokat, amikor kiszedem őket a sütőből. Van ebben valami megnyugtató - talán a precizitás. Szeretem, hogy mindent pontosan ki kell mérni, egészen a fél kávéskanálig. Van benne valami rend. Megcsinálod pontosan, amit kell, és tökéletes eredmény lesz a jutalmad. Mi ilyen igazságos még az életben?
(...)
De a jó dolgok mellett még mindig ott vannak a vendégek. És bár igyekszem elkerülni őket, mégis sikerül az őrületbe kergetniük. Mint az a nő, akit meghallottam a reggelinél. "Ezek után be kellett vetnünk a gyereknél a korlátlan sms tervet." Hát persze! Mert egy kilencévesnek korlátlanul kell üzeneteket írogatnia. Milyen emberekkel vagyok összezárva?!


 Jackie Bouchard: Megmentőm, Maybe

 ***

Jobb belevágni, és kudarcot vallani, mint meg se próbálni.


   Gyerekkoromban szerettem írni. Mást nem is akartam kezdeni az életemmel. Képzeletbeli embereket találtam ki, és füzeteket töltöttem meg az életük történetével. (...) Mikor idősebb lettem, elhatároztam, hogy igazi író leszek. Igazi dolgokról próbáltam írni. Le akartam írni a világot, mivel leíratlan világban élni nagyon magányos dolog. 


    Egy percen belül újra megszólalt a telefon. JÓL VAN MÁR, mondom, és fölveszem. Nem kell az egész házat fölébreszteni. A vonal túlsó végén csönd. Bruno? kérdeztem. 
    Mr. Leopold Gursky? 
    Gondoltam, megint rám akarnak sózni valamit. Folyton felhívnak, hogy vegyek valamit. Egyszer azt mondták, ha küldök egy csekket 99 dollárról, akkor előjegyeznek egy hitelkártyára, én meg azt mondtam, Hogyne, persze, ha meg egy galamb alá lépek, előjegyeznek egy adag szarra. 


A magányomban jólesik arra gondolnom, hogy bármennyire is csukva vannak a világ kapui, előttem nincsenek teljesen bezárva. 

*

Voltak körülötte más menekültek is, akik ugyanazt a félelmet és tehetetlenséget élték át, de Litvinoff ebből nem merített vigaszt, mivel kétféle ember van a világon, akik társaságban szeretnek búsulni, és akik magukban szeretnek búsulni.



***

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

¿Le puedo ayudar en algo?

Még a tavasz folyamán fedeztem fel ezt a könyvecskét, mely a spanyol üzleti kommunikáció világával ismerteti meg az olvasót. Rákerestem a kiadó honlapján, ahova néhány oldalt fel is töltöttek belőle, amelyek meggyőztek, így gyorsan meg is rendeltem, mielőtt az Alexandra végleg bezárta volna a bazárt.

A könyv a Langenscheidt Kiadónál megjelent változat magyar átdolgozása.
Az elején megismerjük a spanyol hivatalos levelezés általános tudnivalóit, majd azok kötelező és lehetséges elemeit. Magyarul a levél megnevezését, a feladó adatait, a megszólítást, a tárgyat, a dátumot, a bevezető és a záróformulákat, illetve a köszönési formákat.

Ezt követik az ügyintézés, a szállítás, fizetés, reklamáció, késedelem, a meghatalmazás hasznos kifejezései, majd részletesen kitér a telefonbeszélgetésekre.

Majd következnek a a vendéglátás, csevegés, utazás, autókölcsönzés, jelentkezés/visszaigazolás, meghívás, jegyzőkönyv és egyéb, a titkárságokon (az irodai életben) előforduló hasznos kifejezések, monda…

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

"Ha divatos akarsz lenni, elegendő meztelenkedned..."

A megtévesztő címmel ellentétben a Magánélet sorozat második kötetéről lesz szó, mely a Napóleon korabeli emberek mindennapjaiba kalauzol bennünket.

Ez a kötet is négy nagy témakört ölel fel, melyekben alaposan megismerhetjük a 19. századi franciák életét. Mindazt, ami a történelem tankönyvekből kimaradt.

A Család és erkölcs fejezetben rögtön megtudjuk, hogy az 1804-ben hatályba lépet Code civilben (azaz polgári törvénykönyvben) rögzítették, hogy a nő nem egyenlő a férfival. Már ezt a részt olvasva örültem, hogy nem abba a korba születtem, ugyanis a nők jogai szinte a nullával voltak egyenlőek. Nem is beszélve arról, hogy még ostobáknak is tartották őket!

A szokásoknak megfelelően a szülők választottak megfelelő párt a gyerekeiknek, mondván a szerelem úgyis elmúlik, az anyagi biztonság jóval fontosabb alapon.
Ám már ekkoriban is léteztek házassági hirdetések a lapokban, melyek szövege szinte megegyezett azokkal, melyeket ma is olvashatunk. Sőt, létezett a Világi Iroda is, ahol egy ház…

Vers hétfőn

Czesław Miłosz: Campo di Fiori Fordította: Gömöri György
Rómában, a Campo di Fiorin
olajbogyó, citrom kosárszám,
bor fröccsen tépett virággal
behintett utcakövekre.
Az árusok rózsaszín tenger-
gyümölcsöt szórnak halomba,
sötét szőlőgerezdek
hullnak hamvas barackra.
Itt, épp ezen a téren
égették Giordano Brunót,
kiváncsi tömeg nézte,
hogy szít tüzet a hóhér.
S a láng alig aludt ki
már tele voltak a kocsmák,
s a kofák kosárszám hordtak
citromot, olajbogyót.

Varsói körhinta mellett
jutott e tér eszembe;
nyájas tavaszi este,
pattogott vidám zene.
Elnyomta az a gettóból
hallatszó sortüzek hangját,
s messze röpültek a párok
az enyhe tavaszi égbe.

Az égő házakból néha
sárkányt hozott a szél és
a körhintán kerengők
fekete pernyét fogtak.
Lányok szoknyája lebbent
égő házak szelében,
s kacagott a víg sokaság,
- oly szép volt a vasárnap.

Lesz, aki ezt így érti:
legyen Varsó, vagy Róma,
üzletel, mulat a jónép,
a máglyát elkerüli.
Másnak más a tanulság –
minden, minden mulandó,
még ki sem hányt az …

A titkokkal teli ládika - Tegnap, ma, holnap

Amikor felfedeztem az előrendelések között Sophia Loren tavaly, a 80. születésnapjára megjelent önéletrajzi könyvét, rögtön kíváncsi lettem rá, és közben azon kezdtem gondolkodni, mit is tudok róla? Be kellett látnom, hogy nem sokat, és - sajnos - csak nagyon kevés filmjét láttam.
    Így nagyon örültem, hogy már a megjelenés előtt elolvashattam a Tegnap, ma, holnapot, ami már most biztosította a helyét Az idei év legjobb könyvei címet viselő listámon.

    A karácsonyi készülődés mindenhol izgalmas és várakozással teli, különösen, ahol gyerekek is vannak. Így december 23-án, miközben Sophia Loren a Szentestére készülődik, és megérkezik négy kis unokája, akik mesét néznek, a nagymama ezen az estén visszagondol az életére. Előkerül egy sötét fadoboz, mely az emlékezés hullámait indítja el a benne rejtőző táviratok, levelek és fényképek által.

Amikor az életemre gondolok, meglepődöm azon, hogy mindez valóban megtörtént. Egy nap felébredek és rájövök, hogy csak álmodtam. Nem …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Sok hűhó semmiért

Egy új évet érdemes egy olyan vidám olvasmánnyal kezdeni, mint a Sok hűhó semmiért, de az sem baj, ha az esztendő első estéjén annak filmváltozata elé ülünk le. Utóbbit többször láttam már és nagyon szeretem, de az írott változata csak most került a kezembe.

   Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik nem ismerik a történetet, de azért dióhéjban összefoglalom: Messinában járunk Leonato úr házában, akit futár értesít az aragóniai herceg, Don Pedro és kísérete érkezésről. Beatrice, Leonato unokahúga Benedek után érdeklődik, akivel csatába indulása előtt rendszerint szócsatákat vívott.

   A társaság meg is érkezik, tagjai közt találjuk János herceget, Don Pedro féltestvérét, Claudiot, az ifjú nemest és természetesen Benedeket is, aki meg is kezdi vitáját Beatricével.  Beatrice biztosra veszi, hogy sosem fog férjhez menni, míg Benedek az agglegénység mellett teszi le voksát.

BEATRICE Meghalhat-e gáncs, míg ilyen méltó táplálékot talál, mint ön, Benedek úr? Az ön közelében az udvariasság is …